Aranka nénit sokan ismerik, kedves, figyelmes, szóba elegyedik a vásárlókkal, akik közül többen visszajáró vendégei. Három évtizedig teljesen más munkakörben dolgozott, 16 éve elárusító.
Gyógyír a magányra
„Harmincöt évet a faiparban dolgoztam Csíkszentkirályon. Évekig a vállalat telefonközpontjában voltam, majd az utolsó húsz évben mesterként dolgoztam a csarnokban, előbb a söröshordók gyártásánál, majd a ládáknál. 1994-ben kettes fokozattal nyugdíjba vonultam” – meséli Aranka néni. Az élet azonban úgy hozta, hogy egyedül maradt, férje 1996-ban meghalt, lánya a családjával Németországban él. „Nem találtam a helyem otthon, egyedül. Én mindig szerettem a mozgalmas életet, az egyedülléttel nem tudtam mit kezdeni, aztán mikor a Sütikébe elárusítót kerestek, gondoltam, megpróbálom, ha felvesznek, jó, ha nem, úgy is jó. Sok jelentkező volt, de engem választottak. Sok mindent kellett itt tanuljak, de nagyon megszerettem” – meséli az idős asszony. Eladóként 1999-ben alkalmazták, egy évet dolgozott a pékségnek a Petőfi Sándor és a Gál Sándor utcák kereszteződésénél lévő egységében, 15 éve pedig a konzulátussal átellenben lévő üzletben fogadja a falatozókat, kávézókat.
„Ha visszatérő a vásárló,
már tudom, mit keres”
„Megszerettem nagyon ezt a munkát. Mai napig szívesen és szeretettel csinálom. Nagyon sok kedves vásárlóm van, ezért itt nagyon jól érzem magam” – mondja Aranka néni. Sok az olyan vevő, aki évek óta napi rendszerességgel visszajár. Szóba elegyedik velük, ha bosszúsnak lát valakit, megvigasztalja, mindenkihez van egy kedves szava. Meghallgat, mosolyra fakaszt, közben pedig elad. Azt mondja, nem is emlékszik olyan esetre, hogy a tizenhat év alatt valaki egy rossz szóval is megbántotta volna. Igaz, ő sem érezteti egy vásárlóval sem, ha rossz napja, rossz kedve van – szögezi le. „Minden termék fel van címkézve, de én, ha kell, napjában többször is türelmesen elmondom, hogy nálam mit lehet vásárolni. Ha valaki olyant keres, ami már elfogyott, mást ajánlok. Az is tartja bennem a lelket, hogy nagyon kedvesek a vásárlók. Amikor látom, hogy közeledik egy törzsvásárló, már pillantok is a kosár felé, hogy van-e az a termék, amit ő szokott venni. Mosolyog is, amikor ideér, mert látja, hogy készítem elő, bár mindig megkérdezem, nem választ-e valami mást. Van, aki három éve rendszeresen ugyanazt a terméket veszi” – meséli mosolyogva.
A jó szó mindenkinek jólesik
„Kávézni jönnek” – jegyzi meg Aranka néni, amint két közeledő fiatalemberre figyel fel. „Nem azért mondom, hogy dicsérjem magam, de sokan mondják: sok elárusító úgy kellene beszéljen a vásárlókkal, mint én. Amikor szabadságon voltam, sokan érdeklődtek, mi van velem” – tér vissza a kiszolgálásból.
Aranka néni elárusítónak született – jegyzem meg, és ezzel ő is egyetért. „Szeretem is, de azt is szeretem, hogy elbeszélgethetek a vevőkkel. Az élet olyan mostoha tud lenni, és annyi keserűség van, az embereknek jólesik egy kedves szó. Tőlem is sokan megkérdezik, hogy vagyok, hogy telt a hétvége, szólunk egy-két szót egymáshoz. Ez mindenkinek jó.”
„Ne írja le, hány éves vagyok”
Akár azt is mondhatnánk, hogy Aranka néni a környék egyik biztos pontja. Tanúja volt épület- és utcafelújításnak, a közeli Petőfi Sándor Általános Iskolából pedig az évek alatt legalább három évfolyam is „elballagott”. „Amikor én itt dolgozni kezdtem, nem volt főkonzulátus sem. Végignéztem, ahogy újították fel az épületet. Aztán az utcákon is dolgoztak, deszkán mentünk át az üzlethez, de akkor is jöttek a vásárlók. Megöregedtem ezzel a kis üzlettel” – mondja. Lelkesen meséli, egy-egy vásárlótól néha szokott kis figyelmességet kapni, a tanévzáró ünnepélyek után pedig vannak olyan petőfis tanítónők, akik rendszeresen visznek neki virágot. Aranka néni lelkesen, őszintén válaszolt a kérdéseimre, közben fáradhatatlanul kiszolgált, beszélgetett. Egyre kért: ne írjam le, hány éves. „Nem hagyhatom el magam, ha tükörbe nézek, kell tetsszen, amit látok, másként nem is kerülhetek emberek elé” – búcsúzik nevetve.
D. Balázs Ildikó - Csíki Hírlap X. ÉVFOLYAM 19. SZÁM